| Lakasbiztositasdij.hu | ||||
A lakásbiztosítás helyzeteA biztosítás díjai és szolgáltatásai nagymértékű változáson mentek át a válság kirobbanása óta. A biztosítók úgy próbálták meg a válság kirobbanásakor megmenteni a lakásbiztosítás piacát, hogy jelentős díjcsökkentést adtak. Ennek ellenére az ügyfelek folyamatosan mondták fel a szerződéseiket. Az egymást követő katasztrófa évek kárkifizetései okán a biztosítók kifizetései folyamatosan emelkednek, miközben a bevételek csökkentek. Ennek hatására felröppent egy hír, hogy előfordulhat egy lakásbiztosítás díjemelés. A biztosítók tájékoztatása szerint, ők általában egy évtizedben mérik a kárkifizetéseket, ahol egy-egy kiugró év nem okoz az átlagban komoly kilengést. Természetesen minél gyakoribbak az ilyen jellegű károk, hat-nyolc év múlva bekövetkezhet a díjemelés. A biztosítók egyenlőre azért sem tartják indokoltnak a díjemelést, mivel a lakásbiztosítás piac stagnál és egy esetleges emelés beszűkítené. A biztosítási morál magyarországon elég alacsony. Sokan még mindig tabuként kezelik a biztosítás kötést. A magyar lakosságnak a legnagyobb vagyona jellemzően a lakása, mégsem védik kellő képpen. Pedig egy viharkár ellen, vagy általánosságban a természeti katasztrófák ellen a lakásbiztosítás díj egy átlagos értékű ingatlanra havi pár ezer forintból megoldható lenne. Az elmúlt pár év viharkárai kapcsán rengeteg olyan ingatlanban keletkezett komoly kár, amelynek nem volt biztosítása. Ennek hatására felmerült a kötelező lakásbiztosítás ötlete, amely a szomszédos államokban már bevezetésre került. Mivel a magyar piacon általában azok nem rendelkeznek lakásbiztosítással, akik nem tudják megfizetni, így a szakma a kötelezővé tétel kapcsán komoly alulbiztosítottságtól tart, hiszen ebben a szegmensben az emberek a minél alacsonyabb havidíjra törekednének. A biztosítók a magyar ingatlanok 70%-os biztosítottsági arányát régiós viszonylatban nem tartják rossznak, de a szerződések zöme nem megfelelő szerintük. Sok ingatlan rendelkezik 5-10-15 éves lakásbiztosítás szerződéssel, amelyek sok kérdést vetnek fel egy kárkifizetés kapcsán. Ez alatt az idő alatt az ingatlan és ingósákok értéke megváltozott, így a alulbiztosítás áll fent, illetve az újabb biztosítások egész más kockázatokban is segítséget nyújtanak, ráadásul valószínűleg olcsóbb díjon. A válság rákényszerítette a biztosítókat, hogy a termékeiket átdolgozzák a megváltozott igényeknek megfelelően. Ennek megfelelően az általános csomagjaik díját a biztosítók csökkentették, míg a fizetőképes lakástulajdonosoknak emelt díjon, extra szolgáltatásokat is kínálnak. Több biztosító kidolgozta már az ALL RISK lakásbiztosítását. A felmérések azt mutatják a lakásbiztosítás kötésekkel kapcsolatban, hogy az ügyfelek olyan tájékoztatást igényelnek a témában, amely mindenek előtt egyszerű és gyors áttekintést ad több biztosító kínálatából. A jellenlegi kínálat áttekinthetőséségét csak a lakásbiztosítás kalkulátor tudja biztosítani. A nyári szezonban lényegesen több betöréses lopás történik, mind az év más szakában. Ennek oka, hogy tavasszal a telektulajdonosok kiviszik a nyaralókba a műszaki cikkeket és hol a nyaralóban, holy a lakásban töltenek heteket, addig az egyik ingatlan mindig őrizetlen marad. A betörők a városokban figyelni szokták a függönyök mozgását, a posta ládák ürítését is. Innen információkhoz juthatnak, hogy mely lakásban nem tartózkodnak napok óta. A betörések ellen a lakásbiztosítás közvetlenül nem tud megvédeni, de az ingóságban esett károkat megtéríti nekünk. A társasházban élőknek figyelni kell arra, hogy a saját ingatlanuk védelmére nem elegendő a társasház biztosítás, mivel az csak a közös helyiségeket biztosítja. A privát ingó és ingatlan vagyonunk védelmére egyéni lakásbiztosítás kötése szükséges. Kár esetén a biztosítónak azonnal jelenteni kell a káreseményt és el kell kezdeni a kármentesítést. Amennyiben van lehetőségünk rá, szükséges lenne a kár fényképes rögzítésére. A biztosító kárszakértőjével működjünk együtt. Minél több idő telik el a káreset és a bejelentés között, annál kisebb az esély a kifizetésre. Ha a kármentesítést elmulasztjük, a biztosító akár a lakásbiztosítás szerződésünket fel is mondhatja.
<< Vissza |
||||
| | Minden jog fenntartva! (c) 2010 | Soós Aranka | info[kukac]lakasbiztositasdij[pont]hu | RSS | | ||||