Lakasbiztositasdij.hu

Lakásbiztosítás kalkulátor

A lakásbiztosítás az ingatlanával együtt öregszik? Néhány ok, hogy miért érdemes utána számolnia az otthonbiztosításának:

A több éve, esetenként 1-2 évtizede megkötött lakásbiztosítások elavultak, hiszen megváltoztak a lakásunk körülményei is.

Az otthonbiztosításunk megkötése óta felújítottuk a lakásunk, új bútorok, modernebb TV, számítógép, konyhai eszközök kerültek a lakásunkba, tetőtér beépítés történt és mivel a Biztosító nem tud róla, nem is fog fizetni egy kár kapcsán!

A fenti vagyongyarapodás jelent-e bármiféle díjnövekedést az új ingatlanbiztosításunk kapcsán? Általában nem, sőt! Online lakásbiztosítás kedvezményekkel és számtalan egyéb trükkel próbálják az ügyfeleket megtartani, netán átcsábítani a Biztosítók magukhoz.

Lakásbiztosítás és a megváltozott körülmények

A biztosítás nem egy olyan szolgáltatás, melyet egy életre köt az ember, mégis a legtöbb ingatlan tulajdonos ezt így gondolja.

A körülmények változnak, és lehetséges, hogy egy több évvel ezelőtt kötött lakásbiztosítás már nem nyújt megfelelő védelmet az ingatlan számára. Éppen ezért érdemes néhány évente átszámolni az otthonbiztosítás díj értékét. A biztosítás kalkulátor nagy segítséget nyújt ebben.

Megváltozott körülmények alatt érthetünk bármit, mely egy esetleges kár esetén megváltoztatja, illetve megnövelheti veszteségünket.

Ebből adódóan, akár az infláció okozta áremelkedéseket is nevezhetjük megváltozott körülménynek, hiszen a lakásban található ingóságok értéke egész már összeget mutathat, mint egy-két évtizeddel ezelőtt.

Megváltozott körülmény lehet a lakásfelújításából adódó értéknövekedés, melyet szintén igen kevesen vesznek figyelembe ahhoz, hogy változtassanak a lakásbiztosítás adatain, mely nem biztos, hogy díjnövekedést okozna, mégis az emberek többsége tartja magát elavult lakásbiztosításához.

Természeti viszontagságok változásai

Néhány évvel ezelőtt Magyarország lakosai csak a hírekből értesülhettek olyan természeti viszontagságokról, melyek elképesztő károkat okoztak a világ különböző részein.

Sajnos mára már mi is megtapasztalhattuk, hogy micsoda károkat képesek okozni a viharok, árvizek.

Mindezek ellenére, az ingatlan tulajdonosok nagy részének még mindig olyan típusú lakásbiztosítása van érvényben, mely mára elavultnak mondható, hiszen nem terjednek ki a természeti katasztrófákra.

Az idén megtapasztalt viharok jótékony hatással voltak arra vonatkozólag, hogy néhány ember átgondolja a lakásbiztosítás kötés szükségességét, ám közel nem volt olyan mértékű ez az emelkedés, mint amit a károk mértéke megkövetelne.

A lakásbiztosítás kalkulátor ebben is segítségére van az ingatlan tulajdonosoknak, hogy kellőképpen át tudják tekinteni azt az ár érték arányt, melyet lakásbiztosítás hiányában veszíthetnek.

Valójában, számítás nélkül is egyértelmű, hogy a lakásbiztosítás díj meg sem közelíti azt a veszteséget, amit egy esetleges elemi katasztrófa révén elszenvedhet a lakás tulajdonosa.

Lakásbiztosítás nélküli bizonytalanság

Az emberek néha teljesen ellenkezőleg gondolkodnak, mint ami a logikus választás lenne, érdemes átgondolni, hogy Ön melyik csoportba szeretne tartozni.

A gazdasági válság jelölhető meg elsődleges okként, ami miatt az ingatlan tulajdonosok mentesülni szeretnének a lakásbiztosítás díj alól.

Ellenben a logika éppen azt kívánná meg, hogy gazdasági válság idején, amikor az anyagi javak felhalmozása sokkal nehézkesebb, mint eddig bármikor, akkor jobban óvjuk értékeinket biztosítás kötéssel.

A lakásbiztosítás kalkulátor használata révén teljesen világossá válhat minden ingatlan tulajdonos számára, hogy a lakásbiztosítás díj összege igen erősen elenyésző ahhoz a vagyonhoz képest, mely lakásunkat és annak részét képezik.

A helyes választásban érdemes szakértő segítséget kérni, hogy valóban a lehető legjobb és leggazdaságosabb, emellett legbiztonságosabb megoldást tudhassa magáénak bárki egy megfelelő otthonbiztosítás kötés által.

Biztosítók:


A Generali lakásbiztosítása biztosítja a katolikus templomokat

2012-01-28 14:17:00

Egészen 2016-ig a Generali lakásbiztosítása védi a katolikus templomokat, plébániákat, szociális intézményeket, és iskolákat. Az erről szóló megállapodást a Generali elnök-vezérigazgató helyettese, Erdő Mihály, és Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek néhány napja írta alá Budapesten.

tovább a A Generali lakásbiztosítása biztosítja a katolikus templomokat hírre



Generali lakásbiztosítás akció

2011-12-13 22:17:00

A Generali lakásbiztosítása most akciósan köthető. A Generali-Providencia Biztosító egy teljesen új ötlettel állt elő, ami nem szokatlan ugyan a lakásbiztosítás piacán, ám mindenesetre példa értékű lehet a többi biztosító számára is.

tovább a Generali lakásbiztosítás akció hírre



Az ügyfeleknél trendváltás van a lakásbiztosításban

2011-10-12 02:00:00

A magyar ügyfelek a gazdasági válság miatt díjérzékenyek lettek, a természeti katasztrófák sora miatt megnőtt a szerződéskötési kedvük és a rengeteg piacra dobott lakásbiztosítás termék körültekintővé tette őket.

tovább a Az ügyfeleknél trendváltás van a lakásbiztosításban hírre



A biztosítók lakásbiztosítás akciókkal készülnek az őszi viharszezonra

2011-09-14 02:00:00

Ingyenes utasbiztosítás és -15% díjkedvezményt is kínálnak új lakásbiztosítás szerződés mellé.

tovább a A biztosítók lakásbiztosítás akciókkal készülnek az őszi viharszezonra hírre



A lakásbiztosítás helyzete

2011-09-11 02:00:00

A biztosítás díjai és szolgáltatásai nagymértékű változáson mentek át a válság kirobbanása óta.

tovább a A lakásbiztosítás helyzete hírre



Betörés ellen lakásbiztosítás

2011-07-25 02:00:00

A rendőrségi adatok szerint a betöréses lopások száma, a nyári szabadságok szezonjában kimagaslóan megugrik. Értékeinket vagy azok ellenértékét rendszerint csak azok kapják vissza, akiknek volt biztosításuk.

tovább a Betörés ellen lakásbiztosítás hírre



Nem tarthatók sokáig az alacsony lakásbiztosítás díjak

2011-06-08 02:00:00

A biztosító társaságok évek óta folyamatosan csökkentik a biztosítás díj összegét, miközben a a fokozódó nyári katasztrófák, mint az árvíz, felhőszakadás és szélvihar károk miatt hatalmasra nőtt a kárkifizetések mértéke.

tovább a Nem tarthatók sokáig az alacsony lakásbiztosítás díjak hírre



Most lehetőség van a lakásbiztosítás díj mértékének csökkentésére

2011-06-02 02:00:00

A biztosítók a biztosítás évfordulója előtt két hónappal postázzák ki a szerződőknek az értékkövetésről és annak mértékéről szóló levelet, amely tartalmazza a jövő évi díj összegét is.

tovább a Most lehetőség van a lakásbiztosítás díj mértékének csökkentésére hírre



Lakásbiztosítás: egyszerűbb, olcsóbb, figyeljünk jobban

2011-05-19 02:00:00

A díj esésének versenyében a terméket is egyszerűsítették, így a lakástulajdonosoknak a speciális igényeire jobban oda kell figyelnie a biztosítás megkötése esetén.

tovább a Lakásbiztosítás: egyszerűbb, olcsóbb, figyeljünk jobban hírre



A biztosítók többet vállalnak kevesebb lakásbiztosítás díjért cserébe

2011-05-14 02:00:00

A lakások 25%-a nincs biztosítva, de a biztosítással rendelkező ingatlanok jelentős része is alulbiztosított. A biztosító társaságok a díjak csökkentése után, több szolgáltatást és nagyobb rizikót is hajlandóak vállalni.

tovább a A biztosítók többet vállalnak kevesebb lakásbiztosítás díjért cserébe hírre



| Minden jog fenntartva! (c) 2010 | Soós Aranka | info[kukac]lakasbiztositasdij[pont]hu | RSS |

Valid XHTML 1.0 Transitional